2006. szept. 12.

» „bűnbakoló” cseretechnika

2006. szept. 12. 8:58 | írta: dilidagonya | Felnőttéválás | még nincsenek kommentek

>>> a módszer leírása

» #11

2006. szept. 12. 8:19 | írta: dilidagonya | Felnőttéválás | még nincsenek kommentek

Részlet egy cikkből:

... az andragógia (felnőttképzés/felnőttoktatás) viszonylag új alkalmazott tudománya, és a mentálpedagógia (eredetileg az alkoholbetegek pszichoterápiájának szülötte), amely a felnőtt korú embertársaink személyiségének utóérlelésével foglalkozik. ...

Az ember élete akkor addikt, ha központi eleme valamifajta vágykiélés olyannyira szenvedélyes és rögzült akarása, hogy:

- annak újra és újra történő kielégülése híján a személy képtelen betölteni társadalmi szerepeit, ellátni feladatait; ám hosszabb távon éppen az újra és újra történő kielégülés folytán lesz képtelen az említett szerepekkel, feladatokkal járó követelményeknek megfelelni;

- mind a kielégítése, mind a kielégítetlensége (elvonás) előbb vagy utóbb komoly testi-lelki zavarokat idéz elő;

- hatása észrevehetően megterheli a személy kapcsolatát szűkebb és tágabb környezetével.

A szenvedélyfüggés, az emberi életnek ez a sajátos minősége egyre több szenvedéssel, kínnal, önsajnálattal és másoknak okozott fájdalommal telítődik. Az addiktológia (a szenvedélybetegségek kutatásának és gyógyításának tudománya) radikális művelői ide sorolják a tekintély, a hatalom feltétlen rabjait (akik képtelenek lemondani arról, hogy ilyen-olyan szintű vezetők legyenek, vagy akikben csillapíthatatlan a vágy, hogy felsorakozzanak az Erős Kezű és Bölcs Legfőbb Vezér mögé, továbbá azokat is, akikben e két olthatatlan szomj kombinálódik). Idesorolják az alkoholnak mértéktelenül hódolókat, a táplálkozásban határt nem ismerőket, a vég nélkül fogyókúrázókat, a kábítószer-fogyasztókat, a dohányosokat, a szerencsejáték-mániában, a munka-, vallás-, illetve szexőrületben szenvedőket, a sebesség megszállottjait. Végül azokat is, akiket a túlzottan gyerekes viselkedés és/vagy megélés szinte befolyásolhatatlan vágya rág, emészt, vagyis a túlfegyelmezettség áldozatait, a másikkal bármikor harcra készen viselkedőket, a folyton mások könyörületességéért esedezőket és így tovább.

Az efféle emberek az érett felnőttséghez rendelt képességek működtetésével nehezen birkóznak meg. Hiányzik belőlük a frusztrációtűrés (akadályoztatás kulturált, fegyelmezett fogadása), a depriváció megfelelő elviselése (valamely dolog elvesztésének civilizált, önuralommal szabályozott feldolgozása), a késleltetni, differenciálni, helyettesíteni tudás, a konfliktusbírás, a viselkedés egyensúlyban tartása és alkalmazkodóvá tétele, a hitelesség igénye és igazságra törekvés, a felelősségtudat, a megbízhatóság, a kooperatív és a semleges viszonyulás, a szolidaritás, a részvét, az empátia. Nem tudnak önbizalmat, bizalmat, felfedezőkedvet táplálni, jóhiszeműnek, játékosnak, spontánnak, naivnak-rácsodálkozónak, kíváncsinak, nyíltnak, képzeletdúsnak, alkotásirányultnak lenni, biztonságérzést birtokolni. Nagy erőfeszítések árán vagy úgy se működik náluk a bűntudat, a lelkiismeret, a szégyenkezés, a megbocsátás, a szeretet, a bensőséges társulás és a tanulás képessége. Önismeretük szinte nincs, valóságérzékelésük elfogult, előítéletes. Szenvedéseik ellenére hajlamosak tagadni, hogy ilyen problémák jellemzőek volnának rájuk.

A pozitív személyiségműködési jellemzők hiányát sajnos gyakorta igen negatívak töltik ki. Ezek többnyire archaikus, ösztönszintű, indulatvezérelt, primitív, destruktív mechanizmusok. Szenvedélyuralt embertársaink ilyenkor a gyermeki létezésük szintjére és formájába csúsznak viszsza, más szóval regrediálnak. Tipikus helyzetkezelésük az agresszió (a hülyézés az agresszió jellegzetesen gyerekkori verbális formája). Sűrűn fordul elő a kritikátlan önfelmentés, vádaskodással, bűnbakkereséssel párosulva. Idegesítő számukra, ha nem rájuk figyelnek állandóan. Nekik szüntelenül középpontban kell lenniük. Minekutána pedig sikerült kellőképpen elrontaniuk a különböző személyes kapcsolataikat, belerondítottak viszonyaikba és viszonyulásaikba, jöhet a rosszhiszeműség, a világ fekete-fehérben érzékelése, összeesküvések gyanítása mindenütt. Elhatalmasodhat a görcsös kapaszkodási késztetés. Nehézzé válik elengedni embereket, dolgokat, szerepeket, tisztségeket, foglalkozásokat, megszokásokat. A rugalmatlan, egy kaptafára vehető (sémaszerű, sztereotip) reagálás lesz jellemző. Az igazi, mély érzéseik eltitkolását, a tényleges intimitásra való képtelenségüket heves érzelem-megnyilvánulásokkal és látványos társasági élettel ellensúlyozzák. Érthető hát a silányságérzet kijegecesedése, amire ráerősíthet a fájdalmasan elhatalmasodó magány, nem ritkán valószerűtlen önmagasztalással, hamisan magas önértékeléssel párosulva, néha messiástudatba csapva át. Betetőzheti az egészet egy pszichopata önintelem: a világ nem becsül engem, tehát rossz, ezért bármit jogom van megtenni vele. Ezeknek az érzéseknek a veszélyessége elsősorban szabályozatlanságukból és többnyire nem tudatosult jellegükből adódik.

Közhely azon elmélkedni, hogy mi váltja ki a legkülönfélébb szenvedélybetegségekkel takart felnőtt gyermekséget, vagyis a felnőttség e keszekuszaságát. A mélylélektan, a fejlődéslélektan, de a pedagógia nagy iskolái is egybehangzóan állítják: a kisgyermekkori úgynevezett elhagyásélmények örökös szégyenérzésbe taszítanak. Az elhagyástól (elárultatástól!) való félelem, amire felnőttként rá lehet kattanni, többféleképp ültethető el a kisemberben: abúzussal (amikor a felnőtt, visszaélve helyzeti felsőbbségével, saját szükséglete kielégítésére gyereket használ), nyílt vagy rejtett erőszakkal, továbbá megszégyenítéssel. Természetesen az így eljáró szülők felelőssége viszonylagos, hiszen zsenge korukban ők ugyanezt kapták. A humanisztikus pszichológia - kritikailag szemlélve az elindividualizálódott, elanyagiasodott, elidegenedett, hagyományos közösségeit veszítő nyugati kultúrkört - e tekintetben kiemeli az ilyen bánásmód örökítő anyagának (negatív) jelentőségét, toxikus pedagógiának nevezve azt. Sokunk fejébe-lelkébe majdhogynem mózesi érvénnyel vésődtek be efféle mérgező üzenetek: A felnőttek a gyermekek urai és parancsolói, akik Istenhez hasonlóan határozzák meg, hogy mi a jó és mi a rossz. A gyermekek erénye, ha szelídek, kellemesek és önzetlenek. Legfőbb értékük az engedelmesség, további fontos értékeik: rendesség, rendszeretet, tisztaság, önuralom, önfegyelem, érzelmek és vágyak kimutatásának visszatartása. A gyermek a felelős azért, ha a felnőttek haragosak. A gyermek akaratát, ahol csak lehet, meg kell törni stb. (Ezek a tételek némely politikai párt vagy irányzat ideológiájában, oktatás- és családpolitikájában is előbukkannak manapság.)

Kevésbé hatnak közhelyként gondolatmenetünk következő kérdései. Miként lesz a felnőttség gyermekségéből addikt létezés? Mi tartja fenn a addikcióorientált (esetünkben: hatalomkötött) viselkedést? Nos, ez a bizonyos mélyen meggyötört, gyakran megalázott/megbántott kisgyermek, mint a már felnőtt korú szenvedélyfüggő ember személyiségének folyton szorongó belső gyermeke, ott kucorog, ott reszket a felnőtt élet számára fenyegető kihívásai között (amelyek egyébként normális, magától értetődő elvárások). És szüntelen reszket vele felnőttje is, le ne bukjanak, ki ne derüljön, hogy végeredményben kettejük összessége is csak gyerek, aki sikert, elismerést, figyelmet, magasztalást, társaságot, dédelgetést, gyöngédséget, szeretgetést igényelne minden pillanatban. Ilyenformán hurcolják a rettegést a lemeztelenedéstől és a kiapadhatatlan vágyat a magány teljes meghaladására. A változatok száma végtelen, a terhét megtörten cipelőtől egészen a vidáman kikacsintó, kamaszos bájú hamisjátékosig. A lényeg azonban közös. Az e sorsmodellel sújtott társainkban föllelhető az a lelki nehezék, illetve meghúzódik az a törésvonal (a felnőttség és a gyermekség határán), ami miatt állandó feszültség és hajszoltság foglyai valamennyien. Ezt ellensúlyozná az addikció. Vagyis: kompulzív-addiktív személyiségekről beszélhetünk. Ugyanezt az állapotot a mentálpedagógia ősatyja, az eszperantóul verselgető polihisztor és holisztikus pszichiáter Avar Pál (1924-1993), aki praxisát andreutika (embervezetés/felnőttvezetés) néven művelte, a maga alkotta "montázs-személyiség" fogalommal írta le.

Rossz-e és kiiktatandó-e az addikt ember? Saját, általában a tudatosság alá befészkelt érzései szerint igen. Különben a kérdés rossz. Először is a lakosság fele addikt. Másrészt ezek az emberek rengeteg hasznot hajthatnak, sőt néha csodálatos teljesítményekre képesek. Csupán illusztrációképpen: Ernest Hemingway, Winston Churchill, József Attila, Latinovits Zoltán. Sokan választanak közülük segítő hivatást, lesznek ápolók, orvosok, tanárok. Vonzza őket a közszereplés, így a média világa és a politikusi karrier is.

Be kell-e avatkozni annak érdekében, hogy a szenvedélyfüggők ilyen-olyan rögzült vágyuk mindenekfelettisége alól felszabaduljanak? Igen, ha az érintett maga is így akarja és/vagy ha az illető szenvedélyhódolatából a környezetének elege lett. Megint csak illusztrációképpen. Az az addiktológus, aki együtt láncdohányzik drogos pácienseivel. Az a sebész, aki alig várja, hogy kimehessen a műtőből rágyújtani. Az a gépkocsivezető, aki a volánnál az otthoni poharazgatásról ábrándozik. ...

Mi az addikció meghaladásának titka? Tengernyi irodalom és közvetlen segítői, gyógyítói tapasztalat szól erről. A tanulás, az alkotás, a teljesítmény iránti elköteleződés. Hit a lelkiismeret feltámaszthatóságában és a szeretetadás igényének felébreszthetőségében. Meg bizalom az ember találékonyságában, különböző fortélyokra való képességében. Például a mentálpedagógia így nyújtja az önsegítő mikrocsoportot (ahol utólag felnőtté lehet érni; Avar), valamint a bűnbakkereső cseretechnikát (megtervezett kínpadja az empátia elsajátításának; halkan: a szerző csinálmánya). Lényegében semmi új, pusztán a régi görögök javasolta önismeret, tükör, némi műviséggel megspékelve. ...

2006. szept. 6.

» Bodzabor bogyóból

2006. szept. 6. 10:51 | írta: dilidagonya | Konyhai dagonya | bodza | bodzabor | bor | 4 komment

1. Összekeverunk 5 dl osszezuzott, erett bodzabogyot, 2,5 l vizet, 2 kg cukrot, valamint 2 citrom levet es reszelt hejat. Uvegbe toltjuk, deszkaval lefedve 4 napra langyos helyre tesszuk, idonkent megkeverjuk. Leszurjuk, majd visszaontjuk a kimosott uvegbe, huvos helyre tesszuk. 3-4 het mulva a letisztult bort uvegekbe szurjuk, de csak 4 nap mulva dugaszoljuk le szorosan.

2. Az erett gyumolcsot megmossuk, osszezuzzuk, es 1 napi allas utan keves vizben atfozzuk, es leszurjuk. 1 l. lehez 20 dkg. cukrot es 1 g. ammoniumfoszfatot az erjedes elosegitesere. Demizsonban erjesztjuk. Miutan leulepedett, leszurjuk. Nehany nap mulva a teljesen letisztult bort palackozzuk.

(itt találtam: Évike konyhája)

Hááát... az elsőnél soknak találom a cukrot fél liter bogyóhoz. A másodikhoz meg nincs ammónium-foszfátom. Valahol találtam olyan receptet is, ahol sört raktak hozzá, hogy beinduljon az erjedés. Úgyhogy én most kipróbálom azt, hogy szedek 1 liter bogyót, ehhez adok 2 liter vizet meg 1 kiló cukrot, egy fél deci sört, összetrutyizom, aztán majd meglássuk... 

» Dunsztolás

2006. szept. 6. 10:41 | írta: dilidagonya | Konyhai dagonya | befozes | dunsztolas | szarazgoz | még nincsenek kommentek

Dunsztolunk, ha valamiről dunsztunk sincs, de leginkább ha befőzünk.

Mert ez egy tartósító-eljárás, másik neve a szárazgőz.

Kellékek: lapos kartondoboz vagy kosár vagy valami, újságpapír, üvegbe rakott befőtt, ágynemű (dunna, paplan, takarók), néhány macska.

Módszer:

Lerakod a dunnát az ágyra, rá a dobozt vagy kosarat vagy valamit. A befőtteket üvegenként belecsavarod az újságpapírba, és berakod a dobozba, jó szorosan egymáshoz préselve. Aztán ezt az egészet bebugyolálod minden meleg dologgal, ami a kezedbe kerül.

Egy takarót leteszel a földre (merthogy az ágyadon a befőttek tanyáznak), odacsalogatod a macskákat is, nehogy megfázz éjjel.

2006. szept. 5.

» 2006.05.17.

2006. szept. 5. 23:50 | írta: dilidagonya | A múlt | még nincsenek kommentek

Nagyon szeretem kutatni a miérteket, az okokat, mert úgy gondolom, ha rájövök, mi az ok és mi az okozat, akkor bele tudok nyúlni a folyamatba, és esetleg jobb irányba tudom terelni a dolgokat. Nyilvánvaló, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, ahogy én, de a világ baromi unalmas hely volna, ha mindnyájan egyformán gondolkodnánk. Néha ... eltöprengek azon, amit mások írnak, hagyom szabadon kószálni a gondolataimat, és leírom, ami az eszembe jut. A mások problémája nekem azért érdekes, mert ami veled történik, az megtörténhet velem is, én pedig szeretek felkészült lenni a váratlan helyzetekre is. Valahol olvastam, hogy a túléléshez hasznos egy kis paranoia.:)))

» 2006.05.13.

2006. szept. 5. 23:49 | írta: dilidagonya | A múlt | még nincsenek kommentek

Mai nap: még nincs vége, de már vége lehetne. A tákolmányom a fejemre zuhant többször is, közben a hülye állataim mind a lábamnál, mert hol is legyenek, végül csavarozás helyett bazinagy szegek, nem így akartam. Aztán e csendes kis faluban minden délután meg hétvégén úgy üvöltöznek meg sikítoznak "játék" címén a szembeszomszéd gyerekei, hogy a pokolba kívánom őket, aztán beleléptem egy szögbe is, most figyelhetem a piros csíkot. Francba. Alig haladtam, nem leszek így kész időre semmivel.Fáradt vagyok, ingerült, dühös.

» 2006.05.13.

2006. szept. 5. 23:46 | írta: dilidagonya | még nincsenek kommentek

Ötleteim étvágycsökkentéshez:

1. Cigi.

2. Intenzív "nem! nem!" csatakiáltásokkal háromszor visszaülni a gép elé, mielőtt levágom azt a félkilós szeletke kenyeret.

3. Nem venni semmi kaját (aztán rágni a küszöböt, vagy fontolóra venni, hogy mi minden lehet a száraz kutyatápban).

Egyik ötlethez sem adok garanciát.:)))

» 2006.05.13.

2006. szept. 5. 23:38 | írta: dilidagonya | A múlt | még nincsenek kommentek

Beindult a zabagépezetem, a francba, folyton csak ennék. Kenyeret. Meg csokipudingot, somlóit, akármit. Elefántot. :(((((

» 2006.05.10.

2006. szept. 5. 23:36 | írta: dilidagonya | A múlt | 1 komment

Hogy mégse legyen olyan sima egy nap - éjjel arra ébredtem, hogy iszonyatosan émelygek, és ettől (mint mindig) bepánikoltam. Jött a szédülés és a halálfélelem. Biztos azért volt, mert összeettem mindenfélét (lefekvés előtt még egy kis zsíroskenyeret is betömtem). És hízok, mint a disznó. Mert laza gatyákat hordok, amik nem szorítják el a gyomromat. Na, akkor elő a szűk gatyákkal.

» 2006.05.09

2006. szept. 5. 23:34 | írta: dilidagonya | A múlt | még nincsenek kommentek

Hát ez olyan robotolós se-íze-se-bűze nap volt, tettem a dolgom, a terveimet 90 %-osan teljesítettem (alul). Hatalmasat haladtam a madárketrec-építéssel is: bevertem 4 szöget. Ehhez kb. hatszor fűrészeltem le még egy centit, hússzor másztam fel a létrára, meg néhányszor le is, és sikerült nem beszarnom a tériszonytól. Jutalmul vettem egy üveg sört. Úgy másfél óráig keresgéltem a sörnyitót. Majdnem ittam egy kis tejet, de aztán eszembe jutott, hogy biztosan sört akarok inni, ha már annyira keresem a sörnyitót. Könyvelés majd holnap, elvégre harmincadikáig még rengeteg idő van. Tavaly október óta lekönyveltem 9 hónapot, a maradék hármat majd huszonkilencedikén. Kihíztam a kedvenc gatyámat, fogynom kéne. Bánatomban ettem egy somlói galuskát. Meg egy olajos halat. Fél kiló kenyérrel.